
A Gépház adásban három mesterséges intelligenciát kérdeztek meg a látássérült diákok oktatásáról.
A múlt pénteki, rendhagyónak mondható Gépház adásban arra tettünk kísérletet, hogy némileg összehasonlítsuk három népszerű mesterséges intelligencia gondolkodását, következtetéseit az azokkal történő írásos kommunikáció alapján. Műsorunk alapötlete szinte véletlenül született meg, stábunk mégis úgy döntött, hogy érdemes lehet adásidőt szánni rá. Adásunkban három AI-t láttunk vendégül: beszélgetésre hívtuk a talán legismertebb és a köztudatban leginkább jelenlévő Chat GPT-t, a kínai fejlesztésű DeepSeeket, illetve a hírekből leginkább a botrányairól ismertté váló Grokot. Ezen három platformnak dobtunk fel egy olyan témát, amely megítélésünk szerint több aspektusból is vizsgálható, és mivel nem kizárólagosan számadatokon vagy statisztikákon át deríthető fel, jó táptalaja lehet az érvelésnek, vagy akár az álláspontok ütköztetésének. A három AI platformot a látássérült diákok integrált/inkluzív és szegregált oktatásáról kérdeztük, egyik és másik módszer előnyeiről, buktatóiról, hátrányairól, és megkértük gépi vendégeinket, hogy ne feltétlenül száraz adatokat bocsássanak rendelkezésünkre válaszul, hanem fejtsék ki saját álláspontjaikat. Ezen a ponton pedig már olyan fontos kérdések is…
Host: Gépház
Guests: Chat GPT, DeepSeek, Grok
Places: Kína, látássérült diákok
Explore listener stats, chart rankings, contacts and more on the Gépház podcast page.