
The episode discusses Agatha Christie's novel and explores various roles women play in society through literature.
A második világháború idején mindössze három nap alatt írta meg Agatha Christie a Távol telt tőlem tavaszom című regényét, amely Mary Westmacott álnév alatt jelent meg 1944-ben. A kötet egy patthelyzetbe került középkorú nő belső utazását követi nyomon, aki pár napos sivatagi magányában kénytelen szembenézni mindazzal, amit addig magáról, a múltjáról és a családjáról gondolt. Christie a detektívregényekből megszokott módszerrel apró villanásokból, elharapott mondatokból, elsőre jelentéktelennek tűnő mozzanatokból festi fel a teljes képet. A nő hétszer projekt Lány, feleség, anya, szerető, szingli, karrierista, elvált, özvegy, rebellis, alkotó, múzsa. Hányféle szerepet tölthet be egy nő élete során, és mennyiben rajta múlik mindez? Hogyan változnak lehetőségei attól függően, hogy mikor és hova született? És mit árul el mindez a környezetéről, a társadalmáról, illetve a korról, amelyben él és mozog? A nő hétszer című sorozatban Ruff Orsolya és Szeder Kata hét brit klasszikus, illetve kortárs női szerző regényén keresztül beszélget női sorsokról, választásokról, lehetőségekről – és azok korlátairól. A sorozathoz kapcsolódva könyvklub is indul, aminek a budapesti ISON ad otthont. A…
Explore listener stats, chart rankings, contacts and more on the Könyves Magazin podcast page.